|
250 milliárdal kevesebb adót kell fizetnünk a Magyar Nemzet szerint |
KimiRoland |
2010.05.06. 09:22 |
|
Drasztikus adócsökkentésre készül a Fidesz írja címlapján a Magyar Nemzet. A Lap úgy értesült egy Fideszes képviselőtől, hogy 250 milliárd forinttal kevesebb adót fog beszedni az emberektől Szó van az SZJA vagyis a személyi adójövedelem rendszer teljes eltörléséről átalakításáról. Ehez 2/3-os többség kell ami ugye megvan.
Az SZJA rendszer szerint mindenki fizet a fizetése után és egyébb terhek után is adót. A Fidesz ezután csak a tényleges keresetet adóztatná meg és teljes mindent tartalmazót. Ez személyenként eltérően jelentkezhet, de átlagosan 5-10 ezer forint is az állampolgárok zsebében maradhat.
Eltörlik a szuperbruttosítást mint olyat és helyére nem is tervezenek új adót.
A Cél az, hogy a gazdaságot kifehérítsék. A költségi arányok megmaradnak tehát 5 millió alatt 17% a fölött pedig 32% adót szednének be. Ráadásul ezt Január 1-jével visszamenőleg tennék meg ami vagy visszafizetésekkel vagy utólagos korrekciókkal jutna vissza az addigi leírt jövedelem az emberekhez.
Eltörölnék a cafetéria-juttatásokat és e helyett béren felüli támogatásokat és lakhatósági támogatásokat nyujtanának. A Cafetéria rendszert az MSZP tette tönkre azzal, hogy 85%-os adóterhet rakott a hideg étkezési jegyekre ami ettől ki is volunlt az országból, hisz már csak meleget lehet venni amit viszont elvben nem fogadnak el mindenhol.
Megszüntetnék az innovációs járulékokat is mert azoknál túlságosan nagy visszaélések tapasztalhatók az adó terén. |
Több tízezer madár van veszélyben, több százezer hal, teknős pusztult eddig el. |
KimiRoland |
2010.05.05. 20:57 |
|
Hatalmas a természeti kár a Mexikói öbölben. Egy fúrótoronyból 2-6 millió gallon nyersolaj ömlött eddig a tengerbe és még mindig szivárog. Mivel most van a vándorlási időszak ezért a helyzet kritikus.
A madarak ugyanis leszállnak a vízre vagy esznek a halakból amik televannak mérgező nyersoljjal. Tollukat tisztítva is lenyelik a mérgező anyagot. Eddig minteggy 1000-2000 közé teszik az elpusztult madarak számát. Főleg sirályok, de van köztük pelikán és gólya is.
Az USA katasztrófa sulytott övezetnek minősítette az egész Mexikói öböl térségét. Megtiltották a kereskedelmi halászatot is. |
A Franciaországi Ariége régióban helyenként 20-30 centi hó! esett Megbénult a térség. |
KimiRoland |
2010.05.05. 20:50 |
|
A Franciaországi Ariége régióban még mindig havazik helyenként. A hőmérésklet pár pillanat alatt 15C-t esett Az egyik pillanatban még 12C-t mutattak a hőmérők majd nemsokkal később már havaseső esett majd a hőmérséklet is zuhanni kezdett 6, 2 egészen -2C.ig.
Hazánkban is nagy a hőmérséklet különbség. Szombathelyen jelenleg 9,6 C van míg Debrecenben 23,5 C van még most is.
A Dunántúlon többfelé esik most is az eső. A mai nap többfelé voltak heves zivatarok, jégesők. A Balatonnál tubát fényképeztek. |
Tényleg lepereg elöttünk életünk néhány pillanata a halálunk elött állapították meg a Georg Washinfton egyetem orvosi karán |
KimiRoland |
2010.04.28. 20:06 |
|
8 embert vizsgáltak közvetlenül a haláluk elött. kiderült, hogy oxigénhiány közeledtével az egyes agysejtek túlpörögnek, hogy oxigént próbáljanak felvenni. Ha ez nem sikerül akkor kisüléseket produkálnak, ami a környező terület ingerlésével jár. Ha ez a hatás elér a memóriáért felelős sejtekig akkor kialakulhat egyfajta képvillanási sorozat. Ez 1-3 percig tart. A kutatásokat folytatni szeretnék több ember bevonásával. |
ESA építteti Cilében a Világ eddigi legnagyobb távcsövét. Reményeik szerint ezzel Föld típusú bolygók is érzékelhetők lesznek |
KimiRoland |
2010.04.28. 20:02 |
|
Az Európai Űrügynökség azaz az ESA kiadta a megbízást bolygónk legnagyobb teleszkópjára. Az építmény Chile sivatagos hegyes rendkívül száraz vidékén fog megépülni. Azért tervezik oda a távcsövet, mert ritka a felhőképződés, a levegő rendkívül száraz és a legtisztább az egész bolygón. Az E-ELT teljes nevén az Europen Extremely Large Telescope majd 1 milliárd Euróból azaz kb 265 milliárd forintból fog megépülni. A távcső átmérője pedig 42!! méter lesz. Jelenleg Arizóna melett van a legnagyobb teleszkóp az "csupán" 24 méteres. A 42 méter elérése teljesen sima felülettel rendkívül igénybe veszi a technikai lehetőségeket. A távcső elvileg olyan erős lesz, hogy a Világegyetem legtávolabbi zugait is belehet majd azonosítani. Segítségével remélhetőleg többet tudhatunk meg a sötét anyag mibenlétéről is. Valamint ezzel álítólag még a Föld típusú bolygókat is be lehet majd azonosítani minteggy 200 fényéves körzetben. |
Eldőlt: megvan a Fidesz 2/3-os többsége. A következő 4 évben szinte kizárólag az ő akaratuk érvényesül majd. |
KimiRoland |
2010.04.25. 20:35 |
|
Az azért nem igaz, hogy mindenben dönthetnek, de a törvények 98%-át meghozhatja egyedül is a Fidesz egyedül az Alkotmány újraírása lehet problémásabb.
| A 386 parlamenti férőhely így az alábbi lesz: |
| Fidesz |
263 |
68,13% |
2/3-os többség |
| Mszp |
59 |
15,28% |
|
| Jobbik |
47 |
12,18% |
|
| LMP |
16 |
4,15% |
|
| Független Jelölt |
1 |
0,26 |
|
|
57 fentmaradó körzetből 55-ben a Fidesz vezet, 54-ben biztosnak tűnik a győzelmük, így meglesz a 2/3-os többség |
KimiRoland |
2010.04.25. 19:58 |
|
Angyalföld amit biztos elveszít a Fidesz. Itt jelenleg 53%-al vezet az Mszp jelöltje. Edelény a másik kérdéses hely, ítt 41%-on áll a Független 40%-on a Fidesz jelöltje. Valamint egy másik Budapesti kerületben 43,5%-on áll a Fidesz és 43,2-on az Mszp.
A többi körzetben a Fidesz magabiztosan vezet. |
Világbajnokot vert Joó Abigél, Magyarország vezeti az éremtáblát a cselgáncs EB-n |
KimiRoland |
2010.04.25. 08:44 |
|
A magyar versenyzők az Európa-bajnokságon két első (Mészáros Anett, Joó Abigél), három második (Ungvári Miklós, Bor Barna, Csernoviczki Éva) és két harmadik helyezést (Ungvári Attila, Karakas Hedvig) szereztek, minden idők legjobb magyar Eb-szereplését produkálták, az éremtáblázat élén Magyarország végzett. |
Haloványan de mégis erősödött a Fidesz. |
KimiRoland |
2010.04.23. 08:19 |
|
Azok akik jogosultak a választásra a felmérések szerint 78%-uk menne el szavazni. Ez kiugróan magas érték. A Fidesz növelte előnyét az első fordulóval szemben derült ki a felmérésből. Míg akkor az első fordulóban nem szerzett többséget 57 körzetben. 56 körzetben viszont győzött. Ezekben átlagosan 39% és 48% körüli eredményeket értek el a Fideszesek.
A mostani felmérés szerint az 57 körzetből mind az 57-et elhozhatja a Fidesz-KDNP frakció. Az arány jelenleg 47% 52% körül mozog. Tehát több helyen is számszerint 21 körzetben lépte át a felmérés szerint a többségi küszöböt a párt. 18-ban pedig csak 1% választja el ettől. Ott ahol a Jobbik visszalépett a független jelölt javára ott a Fidesz támogatottsága ugrott meg, és nem azé akiért elvileg visszaléptek.
Az MSZP visszalépései is állítólag fordítva sültek el. Ezekben a körzetekben 6 ilyen van mindegyikben 45% fölött érhet el a Fidesz a korábbi 39% helyett. |
JAS–39 Gripen, MiG–29 Fulcrum, F–16-os vadászgépek Szombathely és több város felett a következő 2 hétben |
KimiRoland |
2010.04.23. 00:35 |
|
Nyugati országrészben Pécs, Kaposvár, Baja, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Keszthely, Szombathely, míg
keleten Eger, Miskolc, Debrecen, Füzesabony, Kazincbarcika, Hajdúszoboszló.

Ezeket a városokat és körzetüket fogja érinteni az Április 26-Május 7 között megrendezésre kerülő közös Magyar-Amerikai gyakorlat. A gépek az előírt magasságban a kitéréseket követést és becélzást fogják gyakorolni. Rövid ideig hagosabb hag és fényhatások is felléphetnek amikért az érintett település lakóinak a megértését kérik. Egyesek tudni vélik, hogy mivel Május 1-jén több városban is tartanak repülőnapot köztük Szombathelyen is, így feltűnhet ezeken a helyeken 1-2 vadászgép egy kis bemutató erelyéig, de ez még csak pletyka.
Mindenesetre érdemes az eget kémlelni, és ha hallunk valamit fényképezőt ragadni, hiszen ilyen lehetőség csak nagyon ritkán adódik. |
| |