|
Lavina készül az átigazolási piacon? |
KimiRoland |
2012.09.28. 08:10 |
The Daily Telegraph mindig jól informált újságírója, Tom Cary aki több átigazolást is elsőnek tudott meg, ma adta hírül, hogy Hamilton 3 éves összesen 100 millió dolláros szerződést kötött a Mercedes AMG csapattal.
A helyére Sergio Perez érkezhet lapértesülések szerint.
A hírt már több újság is lehozta. Állítólag a McLaren ma köszön el Hamiltontól és a Mercedes ez után jelenti be szerződését.
Hamilton átigazolását árulásként értelmezik A McLarennél és nagyon mérgesek a csapatnál rá. Belső információk szerint a pilóta december 31-ig érvényes szerződését semmilyen körülmények közt nem hajlandóak előbb felbontani.
|
Plasztikázzák a csapatok orrát, szabályos lesz a Lotus IDRS-e. |
KimiRoland |
2012.09.28. 08:03 |
A csapatok megegyeztek, az FIA pedig rábólintott a törtött orrok plasztikázására. A lényeg, hogy egy elemből álljon és ne befolyásolja szervesen az autó orránál kialakuló légáramlatokat.
Betiltják a Mercedes által használt DDRS-t ami jövőre szabálytalannak fog minősülni. Az indoklásban az szerepel, hogy a légáramlatok nem válltoztathatják meg semmilyen csatorna állapotát azért, hogy azt sebességnövekedéésre használják.
Viszont a Lotus álltal fejlesztette dupla DRS avagy IDRS (independent DRS)(Független DRS) mivel nem tartalmaz csatornát ami befolyásolná a légáramlatokat ezért az teljes mértékben szabályos marad áll a közleményben.
A Lotus szerint nagyon nehéz beállítani az új rendszert, de megéri a használata. A segítségével a DRS- zónában nagyobb sebesség érhető el, gyorsabb a nyitás, zárás, de a kanyarokban teljesen fedett a rendszer.
|
Gerard Lopez nyomatta Kimi szerződését, Kimi hozta össze a Lotus csapatot |
KimiRoland |
2012.09.27. 11:55 |
Eric Bouldier elismerte, hogy rajta volt Kimi a listán amit még tavaly írtak és végül a tulajdonos Gerard Lopez nyomására hajtották Kimi szerződését, de ezt ők is akarták.
Azóta Kimi összehozta a csapatot. Olyan ambíciót vitt a csapatba mint senki más. Imádják a szponzorok és minden csapattag. Remekül érzi magát és a két éves kontaktus miatt elvben jövőre is náluk fog versenyezni.
Azt elismerik, hogy van opció Kimi számára ha menni akar, de úgy vélik sokra lehet képes még a csapat.
„Részéről az a csoda, hogy nagyon okosan építette fel a versenyhétvégéit. Az elején kellett neki egy kis idő, hogy ismét felvegye a tempót, és valószínűleg nem hozta ki a legjobbat az időmérőkből”- mondta a francia csapatfőnök az F1.com-nak.
„De a versenyeken bebizonyította, hogy nagyon jól be tudja fejezni őket. Nagyon sok dobogós helyezése volt egymás után. És ami a metamorfózisát illeti, talán azért van, mert idősödik? Mondhatom ezt? Azt biztos mondhatom, hogy tapasztaltabb és érettebb. (Nevet) Azt gondolom, a változás másik oka az lehet, hogy boldog a környezetében. Szerintem szeret itt lenni.”
„Szerintem nagyon is ugyanúgy fog kinézni, mint idei szezonban. Kimi esetében egy két évre szóló szerződésünk van, opcióval”- reagált arra a kérdésre, hogy mikor jelentik be a 2013-as felállást.
És mit tervezett a Lotus arra az esetre, hogy Räikkönen nem tér vissza velük? „Nos, sok tervünk volt. Talán nem voltak annyira jók. Nem kérdés, elég jó lépés volt felvenni Kimit a fedélzetre. Többet kaptunk, mint a sportbeli eredmények. Visszahozta a motivációt a cégben. Érezheted, hogy az emberek elismerik őt. Az elismerés fantasztikus dolgokra képes, és ez olyasmi, amiben sohasem volt részünk korábban. Például a szponzorok imádják őt, még annak ellenére is, hogy ismerik a hírét, miszerint nehéz kezelni. Ez önmagában egyáltalán nem probléma. Kimi játssza a játékot. Szóval a teljes csomag, a teljes pillanat az, ami előrevisz minket.”
Boullier elmondta, hogy Gerard Lopez ötlete volt visszahozni a finnt a Forma-1-be: „Volt egy meetingünk a vezetőkkel a jövőt illetően, és volt egy listánk azokról a versenyzőkről, akiken gondolkodtunk. Kimi rajta volt a listán. Úgy vélem, hogy Gerard mindenkinél jobban akarta Kimi-t – és nyomta is érte. Valójában ez egy nagyon racionális és egyszerű tárgyalás volt.”
A Lotusról minden hétvégén elhangzik, hogy még idén nyerni fognak. De melyik futamon?
„Mindig a következőn. Azt reméltük, nyerünk Szingapúrban. Ez nem így történt, szóval most átvisszük az ambícióinkat Japánba, és így tovább…”
|
Az USA-ban kettő Spanyolországban 1 futam összesen 20 lehet jövőre. |
KimiRoland |
2012.09.21. 20:18 |
Közel két hónappal a szokott idő után mutatták csak be a jövő évi versenynaptár tervezetet. Az egyetlen lényegi válltozás, hogy Valencia kipottyant a naptárból helyette az USA-ban lesz még egy futam New Yerseyben. (szintén utcai pályán...)
Dátum |
Nagydíj |
Helyszín |
Március 17. |
Ausztrál Nagydíj |
Melbourne |
Március 24. |
Malajziai Nagydíj |
Sepang |
Április 14. |
Kínai Nagydíj |
Sanghaj |
Április 21. |
Bahreini Nagydíj |
Sakhir |
Május 12. |
Spanyol Nagydíj |
Barcelona |
Május 26. |
Monacói Nagydíj |
Monte Carlo |
Június 9. |
Kanadai Nagydíj |
Montreal |
Június 16. |
Amerikai Nagydíj * |
New Jersey |
Június 30. |
Brit Nagydíj |
Silverstone |
Július 21. |
Német Nagydíj * |
Nürburgring |
Július 28. |
Magyar Nagydíj |
Hungaroring |
Szeptember 1. |
Belga Nagydíj |
Spa |
Szeptember 8. |
Olasz Nagydíj |
Monza |
Szeptember 22. |
Szingapúri Nagydíj * |
Marina Bay |
Október 6. |
Japán Nagydíj |
Suzuka |
Október 13. |
Koreai Nagydíj * |
Yeongam |
Október 27. |
Indiai Nagydíj |
Buddh International Circuit |
November 3. |
Abu-Dzabi Nagyíj |
Yas Marina |
November 17. |
USA Nagydíj |
Austin |
November 24. |
Brazil Nagydíj |
Interlagos |
* Hivatalos megerősítésre vár.
|
Interjúszoba menetrendje Szingapúrban. Kimi és Vettel is nyilatkozik |
KimiRoland |
2012.09.19. 12:27 |
DÁTUM |
IDŐ |
VENDÉGEK |
|
|
|
Szeptember 20., csütörtök |
18:00 |
Timo Glock (Marussia)
Nico Hulkenberg (Force India)
Sergio Perez (Sauber)
Kimi Raikkonen (Lotus)
Bruno Senna (Williams)
Sebastian Vettel (Red Bull)
|
Szeptember 21., péntek |
23:15 |
Jean-François Caubet (Renault Sport)
Robert Fernley (Force India)
Tony Fernandes (Caterham)
James Key (Toro Rosso)
Martin Whitmarsh (McLaren)
Toto Wolff (Williams)
|
Szeptember 22., szombat |
Időmérő |
Az első három helyezett |
|
|
|
Szeptember 23., vasárnap |
Verseny |
Az első három helyezett |
|
Elhúny a F1 legendás főorvosa Dr. Sid Watkins professzor. Nyugodjék békében! |
KimiRoland |
2012.09.13. 09:20 |
A Formula-1 korábbi hivatalos orvosa, Dr. Eric Sidney (Sid) Watkins tegnap késő délután elhunyt 84 éves korában. Watkins váratlanul hunyt el a hivatalos tájékoztatás szerint szívpanaszai voltak, de nem feltétlen ez okozta a halálát.
Watkins Liverpoolban született, és idegsebészként komoly szerepet játszott a száguldó cirkusz biztonságáért folytatott küzdelemben. 26 évig szolgált, mint az FIA Formula-1-es Biztonsági és Orvosi Delegáltja.
A versenypályákon működő orvosi személyzet vezetője volt szinte a kezdetektől egészen 2005-ig. Ha baleset történt őt riasztották és segítségével több legendás pilóta életét is ő mentette meg. Többek közt Berger, Häkkinen, Schumacher. Ezen kívül Donnelly, Comas, Wendlinger és sorolhatnánk.
A szomorú pillanatokban is ott volt, amikor jó barátját Ayrton Senna-t vesztette el, vagy Gilles Villeneuve-t.
Watkins 2005-ig maradt hivatalosan a posztján, majd őt helyettese Gary Hartstein váltotta fel. Ő jelenleg a sportág és az FIA főorvosa is. 1996-ban megkapta a Mari Andretti díjat amit csak a különleges vészhelyzeti helytállásért és kitartóságért adnak. 2002-ben megkapta nagy Britannia egyik legnagyobb kitüntetését a Britt Birodalom érdemrendjét. (OBE).
2011 decemberében lemondott az FIA Intézeti elnökének posztjáról, is.
Sid Watkins 84 évet élt. Nyugodjék békében!
|
D'Ambrosio veszi át Grosjean helyét Monzában |
KimiRoland |
2012.09.04. 12:38 |
A belga Jérôme d'Ambrosio veszi át Romain Grosjean helyét monzában a Lotus f1 team--nél.
Mint ismert Grosjean tömegbalesetet okozott a rajtnál, ezért 1 versenyes eltiltást kapott. A Lotus és Romain is elfogadta a büntetést, így a francia kihagyja a soron következő futamot.
A Lotus választása értelemszerű volt. a csapat teszt és tartalékversenyzőjeként Jérôme d'Ambrosio-nak van némi tapasztalata az autóval, de csodát nem várnak tőle, maximum pontszerzést. Egyébként ha sikerülne neki akkor ez lenne az első.
D'Ambrosio 2011-ben a Virgin most Marussia néven futó cspat versenyzője volt. Legjobb helye egy 16. volt. Álltalában jobban teljesített csapattársánál, de végül a pénzügyi támogatóinak a meggyengülése miatt távoznia kelett és végül a Lotus teszt és tartalékja lett.
|
Räikkönen már most történelmi tettet hajtott végre, de a Lotus szerint több is kisülhet belőle. |
KimiRoland |
2012.09.04. 12:37 |
Kimi talán minden várakozást felülmúlva teljesít 2012-ben. Még a legelvakultabb rajongók is maximum 1-2 dobogós helyben reménykedtek, de Kimi az utolsó 5 futamból 4-szer a dobogóra állhatott. 2-szer a második 2-szer a harmadik helyen.
És bár győznie egyelőre nem sikerült, de idén már 6-szor állt a dobogóra. 2-szer futotta meg a leggyorsabb kört.
Bouiller szerint Kimin semmi nem fog múlni és csak a Lotus tempóján fog múlni, hogy harcolhat-e majd a Vb címért.
„Legbelül hiszem, hogy határozottan harcolhat a címért”- mondta a csapatfőnök.
„Rajtunk múlik az, hogy adjunk neki egy jó autót, és ne szalasszunk el egyetlen lehetőséget sem. Kimi egyet sem szalasztott el”
„Ha minden hétvégén a dobogón végzel, akkor az olyan pozícióba fog hozni, hogy harcolhatsz a címért. Háromszor végzett a dobogón az elmúlt négy versenyen, és annak ellenére, hogy nem neki van a legjobb autója, még mindig ott van.”
„Szerintem csakis értékelni lehet a dolgot, mert lenyűgöző volt a csata Michaellel. Nagyon komoly volt, és egyetlen lehetőséget sem hagyott ki”- zárta Boullier
A Lotus a csapat Vb-t is említette, de itt most hátrányba kerültek. D'Ambrosiotol nem várhatnak csodát, és az utóbbi futamokon csak Kimi viszi a hátán a csapatot.
|
Kimi: Spa a világ legjobb pályája |
KimiRoland |
2012.08.23. 19:07 |
„Általánosságban elmondhatjuk, hogy jó eredményeket értem el a Belga Nagydíjon, de, ami a múltban történt, az most nem fog segíteni rajtam.” – kezdte Kimi Räikkönen a Lotus F1 Team hivatalos honlapján.
„Nyilvánvaló, hogy nagyszerű lenne ötödik alkalommal megnyernem ezt a versenyt. Nem tudtam nyerni a szezon első felében és az extra pontok mindig jól jönnek.” – folytatta Kimi Räikkönen.
„Csak jó emlékeket tudok felidézni Spa-ról, és ez egy nagyszerű hely a versenyzésre. Ez egy olyan helyszíne a naptárnak, ahol más érzésekkel versenyzel. Nagyszerű egy modern autóval versenyezni egy ilyen múlttal rendelkező pályán.”
„Spa komoly kihívásokat kínál számodra a gyors kanyarokban, és ehhez egy jól beállított autóra van szükséged. Mint azt oly sokszor láthattuk már idén, extrém fontos egy jó rajtpozíció és ez Spa-ban is döntő lehet. Ezt mindenki tudja. Nagyon fontos, hogy az autód aerodinamikailag jó legyen a gyors kanyarokban. Ez egy hosszú pálya, és ahhoz, hogy gyors legyél rajta, egy jó ritmusra is szükséged van. Sok mindentől függhet egy jó eredmény az időmérő edzésen, emiatt egy megfelelő beállításra lesz szükséged pénteken és szombaton. Egy erős szombat délutánt kell zárnod.”
„Le merem fogadni, hogy Spa egy olyan pálya, amit mindenki kedvel. Számomra Spa a világ nagyszerűbb pályája. Ez a kedvenc helyszínem. 2000-ben a Formula Renault sorozattal voltam itt először, és azóta kedvelem.”
Räikkönen nem panaszkodhat, 11 futam után az 5. helyen áll az egyéni kiírásban.
„Jelenleg az 5. helyen állok a bajnokságban és nyilvánvaló célom, hogy több pontot gyűjtsek, mint az előttem lévő srácok. Minél kisebb a különbség a vezetőkhöz képest, annál jobb nekem és a csapatomnak. Innentől kezdve minden verseny fontos. Az egész csapat arra törekszik, hogy a maximumot nyújtsa, és le kell győznünk a riválisainkat, valamint minden alkalommal több pontot kell náluk gyűjtenünk.”
„Minden alkalommal megpróbálunk nyerni: vannak napok, amikor közel kerülsz ehhez, és egy kicsit kiábrándító, hogy még mindig nem tudtuk megtenni az utolsó lépést. Ismerjük ennek az okait, miután nem voltunk olyan erősek az időmérő edzéseken, mint a versenyeken. Ez nehezebbé teszi számunkra az életet vasárnap délutánonként. Természetesen szívesebben nyernénk, minthogy a második, vagy a harmadik helyen érünk célba, de ez egy hosszú szezon, és úgy vélem, egész idő alatt fejlődünk. Ha nyerünk, az nagyszerű, ha nem, folytatjuk a próbálkozást. Remélhetőleg hamarosan nyerni fogunk.”
|
Kimi egyértelműen a legjobb versenyző akivel valaha is találkoztam. |
KimiRoland |
2012.08.09. 21:50 |
Egy nagyon tehetséges versenyző” – mondta Whitmarsh a brazilTotalrace magazinnak. „Úgy gondolom, hogy az egyik leggyorsabb versenyző a világon. Nagyon intelligens és lenyűgöző pilóta.”
„A Lotus egy remek autó, szóval ez a két páros egy igazi veszélyt jelent. Biztos vagyok abban, hogy mindenki észrevette, hogy Kimi nem igazán vét hibákat, mindig jó munkát végez.”
„Szóval nem vagyok meglepve és azt gondolom, hogy megvan a képessége ahhoz, hogy még többet javuljon a szezon hátralévő részében.”
Räikkönen egykori csapattársa, Pedro de la Rosa is elismerően beszélt a finnről: „Egyértelműen az egyik legjobb versenyző, akivel valaha is találkoztam.”
|
| |