Péntek az péntek de ebből már valamicel több eredményt lehet levonni, mint a tesztekből.
Az biztos, hogy a RedBull idén is nagyon erős lesz, de a Ferrari is sokkal erősebben nyitott mint máskor. a RedBull után jön egy csoport ahol nehéz megítélni jelenleg ki hol van. Ez a Ferrari-Lotus-Mercedes trió hat versenyzője. Valószínúleg jelenleg az 5. helyet a Mclaren foglalja el a négy már említett csapat után.
A végmezőnyben leginkább az tűnik ki, hogy a Catterham nem egy lépést tett hátrafelé. Míg tavaly év végén már megszorongatták a kisebb csapatokat időnként, addig most tetemes közel 2 másodperces a hátrányuk. Olyannyira, hogy a Marusia is sokkal jobb náluk körönként 1 másodpercel.
A megbízhatóság nem volt gond, bár a Mercedes mindkét autója megadta magát. Hamilton műszaki hiba miatt csúszott ki, Rosberg pedig megállt a pálya szélén, bár lehet ő csak biztonsági okokból.
A második szabadedzést a M1 felvételről leadja! Ma illetve Szombaton 0:05 perces kezdéssel. Ezentúl pedig elvileg azt is élőben fogják közvetíteni. Ma Március 15.-e miatt nem tették csak ezt meg.